|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||
|
Alacsony vércukor, magas adrenalin szint Ha Szentendréről Piliszsentlászló irányába haladunk autónkkal, mielőtt beérnénk Szentlászlóra, az út jobb oldalán találunk egy hangulatos parkolót a fák között. Leparkolunk és innen indítjuk mostani túránkat. A kék-piros jelzésen indulunk Pap-rét irányába. Itt választhatunk, hogy az aszfaltozott erdészeti úton megyünk, vagy a vele párhuzamosan haladó földúton. Esős időben javasolt az aszfaltot választani, mert a földút ezen a szakaszon igen dagonyás tud lenni. A Szarvas-szérű érintésével érkezünk meg Pap-rétre. Innen továbbra is a kék-piros jelzésen haladunk tovább, egészen addig, míg e két jelzés ketté nem válik. Utunkat most a piros jelzésen folytatjuk célállomásunk, Vörös-kő felé. A piros jelzés először becsatlakozik egy rövid szakaszon a zöld jelzésű útba, majd elhagyva azt, a sárga jelzésűbe. Ez ne zavarjon meg minket, kövessük a pirosat, mert ez felvezet Vörös-kőig. Az út utolsó harmadán már ösvényen megyünk, itt véletlenül sem találkozhatunk eltévedt terepjárókkal, erdészeti gépekkel. Elképzelhető, hogy egy pici szakaszon tolni is fogjuk a bringát, de megéri, mert a Vörös-kőről elénk táruló látvány mindenért kárpótol bennünket. Ha kigyönyörködtük magunkat, megpihentünk, és megettük az összes csokoládénkat, indulunk vissza autónkhoz a parkolóba. Ahol feltoltuk a bicajt, ott óvatosan ereszkedjünk lefelé (a gyerekekre gondolunk itt elsősorban, mint veszélyeztetett alanyokra), mert a köves, meredek szakaszon hamar tesztelhetjük sisakjainkat. A közel 15 km-es távon összesen 373 métert mászunk meg, igaz, részletekben. Mindent összevetve azt gondoljuk, hogy egy igen izgalmas és egyben csodaszép túrán vehetünk részt amennyiben ezt az útvonalat kipróbáljuk. Hajrá! |
|
Panoráma kép a Vöröskőről
|
![]() |